Dicsőségfal

A Columbus Klímánál hisszük, hogy a vállalatoknak igazán fontos feladata a társadalmi felelősségvállalás. Hisszük, hogy a vállalatoknak segítenie kell.

Büszkék vagyunk arra, hogy üzleti partnereink is fontosnak tartják a jótékonykodást és ha egy nemes ügyről van szó, bármikor számíthatunk rájuk, ahogy ők is ránk. A Columbus létrehozta a „Segítőkész Vállalat” díjat, melyet a jótékony akcióinkban résztvevő partnereink minden felületükön megjeleníthetnek. Ez a kis embléma minden vásárlót megerősíthet abban, hogy az általa választott cég dolgozói nem csak kiváló szakértők, hanem jószívű, empatikus emberek is.

Első, a partnerekkel együttműködésben lezajlott nagyszabású jótékony akciónk keretein belül mentőállomásokra adományoztunk és telepítettünk klímaberendezéseket. Az Országos Mentőszolgálat és az Emerald PR szervezésében 18 állomás kapott Fisher berendezéseket, melyek télen fűtést, a nyári forróságban pedig kellemes, hűvös légkört biztosítanak az életmentők számára. Az emberi, kellemes hőmérséklet és páratartalom javítja a gépkocsivezetők reakcióidejét, a mentőorvosok kognitív képességeit és az állomás minden dolgozójának közérzetét.

Az elkövetkező években még sok-sok nagyszerű kezdeményezésekben fogunk részt venni partnereinkkel közösen, így a dicsőségfalunk tovább növekedhet.

Köszönöm, partnerek és kollégák! Így tovább!

Váradi György
Alapító-tulajdonos
Columbus Cégcsoport

Segítőkész Vállalat díjat elnyert partnereink

  • Klíma Tenkes Kft.
    Siklós

  • Northwind Hűtéstechnika Kft.
    Budapest

  • Frigo Mester Kft.
    Budapest

  • Mózsik László és Tímár Gábor e.v.
    Budapest

  • Jakab Tibor e.v.
    Medina

  • Janzsó József
    Csonkahegyhát

  • Jégverem 200 Klíma Kft.
    Budapest

  • Klima és Hütéstechnikai Kft.
    Gödöllő

  • Viky Kereskedelmi Kft.
    Nagykanizsa

  • HFC Termo Bt.
    Budapest

  • Logall Kereskedelmi Kft.
    Kecskemét

  • Ablak-Klíma 2000 Kft.
    Dunaújváros

  • Lehner József e.v.
    Esztergom

  • Antarktisz Kft.
    Szeged

  • Euroklíma Szerviz Kft.
    Kaposvár

  • Sztár Üzletház Kft.
    Győr

  • Szép Kálmán e.v.
    Szalafő

  • Mátrai Klíma és Épületgépészet Kft.
    Üllő

Az életmentés ugyan a mentőautókban és a helyszíneken zajlik, mégis nagyon fontos, hogy a mentőállomásra visszatérő bajtársak megfelelő körülmények között tudjanak felkészülni a következő riasztásra. A klímaberendezések ebben nyújtanak nekünk fontos és hasznos segítséget. Köszönet érte!

– mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.