Mint minden évben, a Columbus cégcsoport idén is szervezett egy gyárlátogatást épületgépész tervezőknek az olasz Galletti folyadékhűtő és fan coil gyárba, Bologna-ba.
A remek időzítésnek köszönhetően a látogatás a MotoGP Olaszországban, Misano-ban megrendezett futamával esett egybe, így a szakmai programokat megelőző hétvégét a motorverseny bűvöletében töltöttük. A pénteki érkezést követően húsz fős csapatunkkal egy gyönyörű szállodában foglaltuk el szobáinkat, majd Rimini tengerpartját csodálhattuk meg. Természetesen a bátrabbak meg is mártóztak a még szeptemberben is egészen meleg vízben, de a parton is kellemesen telt a délután.
A hétvége mindkét napját a verseny helyszínén töltöttük, megnézhettük már az összes kvalifikációs versenyt MotoE, Moto2, Moto3 és MotoGP kategóriákban. Fantasztikus érzés volt ott lenni a helyszínen, együtt szurkolni a többségében olasz rajongóval a pálya széléről. Fergeteges volt a hangulat már szombaton is, de az igazi élményt a vasárnapi futamok adták, ahol minden kategóriában hatalmas harcot vívtak a versenyzők. A lelátókról a nézők egy emberként szurkoltak, ujjongtak, leginkább a hazai Ducati csapatnak. A versenyt követően volt közönségtalálkozó, a csinos hostessek folyamatosan reklámozták a csapatokat. Egész hétvégén rengeteg standon lehetett válogatni az egyes csapatok és versenyzők pólói, sapkái, egyéb motoros kiegészítői közül a tribünök mögött.
A vasárnapi vacsorát az egyik legfantasztikusabb motoros étteremben, a Birra di Paolinoban fogyasztottuk el, ahol a falak tömve vannak a motorversenyzés olasz bajnokainak emléktárgyaival. Bőrruhák, csizmák, sisakok tömkelege mellett rengeteg fotó díszíti a falakat, de a hely legnagyobb kincse a fiatalon, verseny közben elhunyt olasz motorversenyző, Marco Simoncelli versenymotorja. Ezt évente egyszer, a misanoi futamot követően beindítja az étterem tulajdonosa, és a jelenlévő tömeg ovációjának kíséretében leszabályzásig üvölteti. Minden motorosnak hatalmas élményt jelent!
A remek hétvégét követőan a hétfői nap már a szakmáról szólt, a Galletti Bolognában található fejlesztőközpontjába látogattunk. Itt több előadáson vettünk részt, szó volt az újdonságokról: például az alacsony GWP értékű hűtőközeggel, R454B-vel feltöltött folyadékhűtők és hőszivattyúk: PLI inverteres (35-55kW), PLE (50-160kW), VLS (160-590 kW), GLE (680-1080 kW). Bemutatták az új dizájn fancoilt, a kazettás EFFETTO előlappal felszerelt ACQVARIA fancoilt, melybe opcióként világítás is kérhető.
A nap második felében betekinthettünk a gyár több részlegébe is, megnéztük az Eurovent által minősített és hiteles mérésekre alkalmas tesztkamrát.
A fan coil gyártás folyamatát is megismerhettük, ahol a lemezekből présgép és lézervágó, ill. robot technológia segítségével öltenek végleges formát a fan coilok. Egy hatalmas csarnokot is bejártunk, ahol a kompakt folyadékhűtők készülnek. Az MPE folyadékhűtő összeállításának minden mozzanatát végig követhettük az alaplemez szerelésétől egészen a végső szivárgásvizsgálatig.
Az eseménydús nap végén sem pihenhettünk, egy kellemes bolognai városnézés következett, egy idegenvezető segítségével megismerhettük a város nevezetességeit, a történelmének jelentősebb állomásait. Ilyenek voltak a főtéri San Petronio Bazilika, a Neptun szobor, vagy a monumentális ferde tornyok lenyűgöző látványa. A napot pedig egy fantasztikus vacsorával zártuk egy tradicionális olasz étteremben, melyre természetesen elkísértek olasz vendéglátóink is.
A keddi napon sem értek véget az élmények, hiszen a Galletti szervezésben meglátogathattuk a közelben található Ducati gyárat. Lenyűgöző volt látni, ahogy az egyes munkafolyamatok végén hogyan állnak össze az alkatrészek egy csúcskategóriás motorkerékpárrá. Természetesen itt nem fotózhattunk, viszont a gyárlátogatást követően megtekinthettük az emeleten található múzeumot is, melyben a Ducati összes versenymotorja megtekinthető az 1940-es évektől egészen napjainkig.
A múzeumlátogatás után még egy finom ebéd is belefért az időnkbe egy Bologna melletti festői vidéken elhelyezkedő borászat éttermében. A borászat megtekintését követően elfogyasztottuk az ebédet, természetesen a finom borok kóstolása sem maradhatott el.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, nagyon élménydús napokat töltöttünk el Olaszországban a Gallettivel. Sok hasznos információt tudtunk meg az aktuális fejlesztésekről, a gasztronómiára és az olasz vendégszeretetre pedig a mai napig szívesen emlékezünk vissza mindannyian!
Csiszár Gyula,
Katona Zoltán
Columbus cégcsoport